Ez a blog eleinte azért készült, hogy a rövid kis firkálmányaimat, novelláimat közzétegyem, de mára átcsapott az angliai élményeim, tapasztalataim, életem leközlésére. Ennek ellenére néha- néha még felkerül egy-egy novella is. Tervezek egy angol részt is, amit majd 2013 januárjától szeretnék elindítani. Tény és való, hogy nem egy fanfiction oldal remélem, hogy néhány ember azért kíváncsi lesz rá és néha- néha visszalátogat majd ide, hiszen az életem eddig sem volt unalmas, országtól függetlenül.
2013. február 3., vasárnap
Az ünneplés és a hétvége és egy kis felháborodott véleménnyilvánítás
Pénteken átmentünk egy kedves ismerősünkhöz filmnézéssel ünnepelni a sikeres vizsgákat és tök jó volt, megnéztük az Anasztáziát magyarul meg az Így neveld a sárkányodat angolul és sokkal jobban tetszett az angol szinkron kivételesen :) Szombaton voltunk kirándulni Dartmoorban és Postbridgeben és nagyon szép volt, aztán beültünk egy pubba teát inni meg poolozni és az is jó volt. Fejlesztettük kicsit Eszter dákó és lyuk érzékét, kisebb nagyobb sikerrel, a végén 3x is betalált a lyukba :P Ma egész végig az idegenforgalmis vizsgámat csináltam, aztán elmentünk kutyit sétáltatni a tengerpartra. Mikor életemben először voltam a tengerparton még Horvátországban, azt gondoltam, hogy ez egy csoda és csak nagyon kivételes alkalomkor fogok majd csak eljutni újra a tengerhez, de életemben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos hely közepén és közelében élek majd. Mindig is imádtam a tengert és úgy képzeltem el, hogy majd egy szép tengerparti városban fogok élni, de sosem gondoltam volna, hogy ez tényleg megtörténik majd velem, és csak úgy, ha kedvem tartja lemegyek egyet sétálni a tengerhez a kutyával, mint a filmekben. Ehhez ugyan kicsit autózni kellett, kemény 10-15 percet....., de nem kell ahhoz ennyire "messze" mennem, hiszen, ha csak bemegyek a városközpontba, már ott a tenger. Egyszerűen gyönyörű ez a hely, mindig is ilyen helyen képzeltem el az életem. Már csak egy dolog hiányzik és azok a fontos személyek az életemből, ti és a családom. Az ország már nem is annyira hiányzik, csak a személyek. Hogy elveszett magyar vagyok- e?, ahogy már megkaptam ezt olyan emberektől, akiktől nem vártam volna. Nem, nem vagyok. Én magyar vagyok, országtól függetlenül. Magyar állampolgár, magyar anyanyelvű ember, magyar lelkületű és gondolkodású ember. Az sosem számít, hogy hol élsz, az vagy, aminek érzed és tartod magad és én igenis magyar vagyok, attól függetlenül, hogy nem élek a hazámban, innen kintről támogatom, ha tudom, és itt is azon vagyok, vagyunk, ugyanis vannak itt még jó páran "elveszett" magyarok, hogy minél jobb véleménnyel legyenek rólunk ebben az országban. Viselni fogom büszkén a kokárdát március 15- én és majd büszkén mesélek a 13-akról, ha megkérdezik tőlem, hogy miért. A kultúrámat nem hagytam el. Akkor lennék elveszett magyar, ha minden magyarságomat, magyar méltóságom, mivoltomat eldobva, mindenem elhagyva hagytam volna ott az országot csak úgy, mert nekem jólesik és rühellem az országot és semmilyen módon nem ragaszkodnék hozzá, és rühellném, és miután ide kijöttem nem szólnék soha többet sem egy árva magyar szót sem, nem tisztelném meg a magyar ünnepeket és megemlékezéseket és minden erőmmel azon lennék, hogy a magyar állampolgárságom angolra cseréljem és teljes mértékben angol módjára éljek. De itt, mikor csak ülök a buszmegállóban, még csak meg sem szólalok, sem angolul, sem magyarul, csak nézek ki a fejemből, Gazette- Cassist hallgatok, ami mellesleg japán, odaül mellém a csaj és megkérdezi, hogy honnan jöttem, mert látszik rajtam, hogy nem angol vagyok, de olyan kedvesnek nézek ki. Mikor kérdezik, hogy honnan jöttem, és mondom, hogy Magyarországról, az emberek 90%- ának van valami fogalma az országról. Van aki azt jegyzi meg, hogy kicsi és szép, valaki csak tudja, hogy van, valaki azt is tudja, hogy az a pici ország Közép- Európában, de sokak első reakciója az, hogy tudom, az az a kis ország, ahol most akkora válság van nem? és nekem ilyenkor összeugrik a gyomrom, és elszorul a szívem és csak csendben, szégyellve mondok egy igent, vagy csak bólintok. Ez a sajnálatos dolog és az, hogy több százezer embernek kell elhagynia az országot, mert nem tudja a családját eltartani, vagy esetleg saját magát. "Aki akar, az tud magának munkát szerezni." erre én csak azt mondom, hogy ha ez így lenne, akkor nem lennének olyan családapák, akik már 2 éve munkanélküliek és általában azért nem veszik fel őket sehová, mert túlképzettek, és nem csak a férfiak. Nincs elég szakember? Nos azért nincs, mert a fizetésük a rezsire sem elég, és kimennek külföldre, mert ott megbecsülik a dolgos, kétkezi munkát, mert itt más senki nem végzi el helyettük, és ezek az emberek itt vígan megélnek. Ha otthon szükség van a szakemberekre, akkor fizessék meg őket, és akkor majd nem mennek el. Na, de persze nincs miből...."Rühelled az angolokat engem pedig elveszett magyarnak tartasz?" akkor miről beszélünk még? Ez nekem akkor nagyon fájt és dühített, nem vártam volna ezt pont tőletek. Az akkor nagyon fájt, szívbe mart, de ma már nevetek rajta. Tudod mit? Inkább vagyok "elveszett" magyar, mint éhező, depressziós idegbeteg, aki már elmehetne sakkmesternek, annyit sakkozik a pénzel. A mai fiatalok, csak várják, hogy a seggük alá toljanak mindent készen és melegen? Akiket én ismerek azok közül egy sem olyan és én sem. Hogy miért tüntettek? A JÖVŐJÜKÉRT! és én kiállok az Ő jövőjükért, még ha engem már nem is fog nagyon érinteni a magyar cirkusz az egyetemek körül. ÉRTÜK ÁLLOK KI, MERT SOKAT JELENTENEK NEKEM AZÉRT! és azért, mert MÉG ÉN IS MAGYAR KÖZÉPISKOLÁS VAGYOK, AKI JÖVŐRE ÉRETTSÉGIZIK! amellett, hogy itt is igyekszek mindent megtenni. De ma már nem engedheti meg magának az ember, hogy csak egy terve legyen, több lábon kell állni. Én azt csinálom, minimum 4 valószínű és erős döntési lehetőségem van, ami a sajátom, senki nem szól bele és magamnak teremtettem elő rá a lehetőségeket, és nem várom, hogy az orrom alá dugják készen, sőt valakit még akkor is lökdösni kell, hogy megtegye. Köszönöm, de ezekből a vádakból nem kérek és még most is egyszerre vagyok felháborodva és tartom nevetségesnek a dolgot, hiszen annak, akinek most van egy biztos anyagi háttere, annak könnyebb, de akinek nincs vagy épp a válság miatt vesztette el az állását, az most kétségbe van esve és küzd a mindennapokért, hogy ha van akkor törlesztőt fizessen, lakbért, rezsit, autót, benzint,számlákat, ételt vegyen és ruhákat, és aki ebben nem él(t) benne, mint én az nem fogja soha megérteni, csak annyira fog rá majd emlékezni az egészből, hogy akkor egy kicsit jobban oda kellett figyelnem a pénzemre, de nem szenvedtem hiányt nagyon semmiben. Én ezt tartom felháborítónak. Sajnálom, ha most ezekkel a felháborodott sorokkal bárkinek is a lelkébe gázoltam volna, de az az én, bocsánat, senki, hiszen nem vagyok magyar, de nem vagyok angol sem, akkor nem tudom, hogy mi vagyok, valami biztos, legyek "elveszett", mint a Pán Péterben, kis és "röpke" felháborodott vélemény nyilvánítással, de ezt már nem tudtam magamban tartani. A jövőben szeretnék ettől a témától és a politikától teljes mértékben tartózkodni, legközelebb csak akkor nyitom ki róla a számat, ha megint valaki, akinek eddig adtam a véleményére, ok nélkül és ennyire mélyen belém vágja a nagy kést, bármi figyelmeztetés nélkül és ennyire kegyetlenül fájdalmasan, sajnos azt hiszem, hogy ez a kijelentés, hogy és az Ő szemében már nem vagyok magyar, hogy én egy elveszett magyar vagyok örök seb marad a szívem számára fenntartott részén, és többé nem fogok tudni úgy beszélni vele, mint azelőtt, hiszen én egy gyűlölt angol vagyok. De egy valamit itt és most örök érvényűen kijelenthetek a mélyen tisztelt publikumnak, sok minden voltam már és valószínű, hogy leszek is, nem csak a szabad szám miatt, de egy valami soha nem leszek még egyszer ELVESZETT! Köszönöm, ezt az érzést sikeresen tapasztaltam az általános iskolai éveim során, talán kivéve az utolsó 1-2 évet, mert, mikor már majdnem megfulladtam, megérkeztek az igaz barátok az osztályból és majdnem egyidejűleg az osztályon kívülről is és újraélesztettek, kiköpették velem azt a rengeteg mérges, maró és fájdalmas vizet, amitől 6 éven át fuldokoltam és újra életet leheltek belém, és ezt sosem fogom tudni nekik meghálálni eléggé, és nagyon köszönöm nekik, életem végéig hálás leszek nekik, és az az érzés felemelővolt, mikor újra levegőhöz jutottam, és soha többé nem akarom megtapasztalni az elhagyatottság érzését. KÖSZÖNÖM NEKTEK! Na most ebben a bejegyzésben aztán minden lett, elég szélsőségesre sikerült, de néha ilyennek is kell lennie. Most már megyek, mert már itt is későre jár. Szasztok, jó éjszakát, szeretlek titeket és köszönöm.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése