Változások

A cím azt hiszem, hogy most elég találó, több okból is. Először is, mint az mindenkinek feltűnt, kicsit át designe-oltam az oldalt lett egy új link is, egy kis bemutatkozás, mi egyebek, majd felfedezitek. A másik ok pedig az, hogy éppen várjuk haza Eszter anyukáját és húgát, akik most rengeteg cuccot hoznak ki. Tulajdonképpen ez a pár hónap, mióta kint vagyok tökéletesen jó volt arra, hogy gondolkozzam kicsiny, szeretett hazámhoz való viszonyomról, és meg kell, hogy állapítsam, hogy az embereken kívül semmi nem köt oda. Egyedül a családom és a barátaim, ti hiányoztok. A héten, amikor anyu pakolta össze a cuccaimat és láttam, hogy mennyire ki van tőle készülve, olyan volt, mintha gyászolna. Pedig nem vesztett el. De gyászol, gyászolja az időt, amit nem tölthetünk együtt, és ez az idő csak úgy repül, nem tudod megfogni, tartani, hogy ne menjen, ne rohanjon, mert ezt az időt is együtt szeretnénk tölteni, és nem akarunk egy percet sem veszteni. De az kegyetlen módon rohan tovább. Az életem darabokban lassan megérkezik hozzám. A személyes tárgyaim egy bútorom, amiket az első alkalomkor nem tudtam magammal hozni. Komótosan de végül majd szinte minden holmim meg lesz, csak anyu hiányzik, a nővéreim, az unokatesóim, a közeli családi barátok és ti, a barátok. Itt is akadnak és egyre jobb és közelebbi kapcsolatot tudunk velük kiépíteni és talán egyszer majd annyira közelit és közvetlent, mint veletek, de ez nagyon sok időbe telik. Gondoljatok csak bele, hogy mióta ismerjük már egymást és mennyi veszekedés és cívódás ment köztünk, de azóta összecsiszolódtunk, megszoktuk a másik hóbortjait, megtanultuk kezelni a khm...kirohanásokat...khm...még mindig összevitatkozunk, elég gyakran és hangosan, de ezek a viták hamar lecsengenek és a vihar mindig gyorsan elül és utólag csak nevetünk az egészen, mert mindenki egy nagy balfasz!...de mi így szeretjük egymást, így fogadjuk el egymást. Emlékszem mennyire nem szerettem, ha becéztek, mert az én nevemet nem lehet igazán becézni, de jött az első, amit G. Vicustól kaptam...Juci, Jucus, utána először szeretett énektanárom majd K. Vivitől a Tilli. Megszoktam, idővel megszerettem őket, utána elszabadult a pokol...a 18. osztag körében csak úgy repkedtek a becenevek...Shiro, Shiro- chan, Tillsu, Tills, hogy csak a leggyakrabban használtakat említsem. A végén szinte már mindenre hallgattam, hallgatok. Nem rég, egy pár napja visszanéztem a fényképeket, képeslapokat, üzeneteket. Nem kell mondanom, összeszorult a szívem, a fényképalbum, amit Annától és Pálmától kaptam, Petrától kapott képeslap, a Lillától kapott nyaklánc, és pár soros üzenet, az úti batyu Mimitől és Zsófitól, a Szabinától kapott kozmetikai dolgok és néhány jó tanács, az ének, amit az első hónapban minden nap meghallgattam, és mindig elsírtam magam rajta.De a legnagyobb ajándék az mégis az volt, hogy akkor és ott ott voltatok. Amikor erre visszagondolok mindig akaratlanul elmosolyodom, mert tudom, hogy a családomon kívül másoknak is számítok. Ez egy nagyon jó érzés, és köszönöm nektek. Na de váltsunk egy kicsit érdekesebb és viccesebb témára, például Eszter legújabb majdnem esésére, vagy, hogy milyen volt egy hétig egyedül, illetve kettesben ezzel a hiperaktív és érdekes emberrel...Eszterrel.Egész ügyi vagyok, mert egy hete írtam az utolsó bejegyzést. Hogy mik is történtek?...igazából nem sok. Kedden korán keltünk, dolgoztunk suliba mentünk, aztán színjátszóra. Szokás szerint rohantunk, hogy beérjünk óra után és véletlenül a rossz oldalban mentünk, mert ott a járdán közlekedni lehetetlenség, max libasorban, mert az eleve szűk járdát 5 méterenként lefelezik nagy platánfák. Pont akkor értük be az előttünk cammogó srácot, mikor egy fához értünk, én még előtte pont be tudtam előzni, Eszter már nem és, hogy le ne maradjon, hirtelen megfontolásból meg akarta kerülni az úttest felől, ami nem is lett volna gond, mert se autó se semmi nem jött éppen, de egy másik hirtelen ötletként fél lábbal fellépett a fa gyökerei által felnyomott útszegő kőre...ééééés...elcsúszott és majdnem megfejelte a fát, úgy nevettem, hogy alig bírtam tovább menni, de ha jól emlékszem ő is hasonló képpen volt vele. A színjátszón az első alkalom óta először fordult elő, hogy egy kissé összezavarodtam és nem értettem mindent tisztán, de ettől függetlenül jó volt. Szerdán mentünk beach- et takarítani és tanultunk egy csomó új szót, köztük az egyik kedvencünk a litter picker, ami a szemétszedő nagy, hosszú csipesz,a másik a seaweed, vagyis a hínár és mindenki hülyének nézett minket, amikor szinkronban elkezdtünk Eszterrel hínározni. Az jó volt...Csütörtök...hmmm....suli aztán zumba, semmi extra. Pénteken volt egy kisebb afférunk az egyik osztálytársunkkal, és eléggé elfajultak a dolgok, Eszternek meg egy másik osztálytársnőnknek bent kellett vele maradni óra után és megbeszélni a sráccal meg a tanárral a dolgokat, először azt hittem, hogy nekem is, de engem a tanár kiküldött. Aznap este gyerekre vigyáztunk meg children need-et néztünk Pudsy macival a TV- ben. Szombaton elmentünk venni a macskának minden féle cuccost, utána elmentünk kutyit sétáltatni, ami nagyon jó volt, mert végre egy kicsit kimozdultunk és nem csak a suliba. Aztán beszéltünk Lillával és akkor én alakítottam, nekimentem a sötétben a fürdőszoba ajtónak, mert meg voltam róla győződve, hogy van még egy lépés, de nem, megfejelni nem fejeltem, mert ahogy a lábam neki ütközött, kiraktam a kezem, úgyhogy az a nagy arcom, megúszta, de a lábam már kevésbé, de legalább kaptam tőle egy 3 perces röhögőgörcsöt. Aztán megérkeztek Mariannék és felcuccoltunk macskástól mindenestől, én kicsit kiakadtam, mert az agyoncsomagolt éjjeli szekrényem így is elég rendesen megsérült. Aztán megettük az egyik nagy adag anyu féle töltött káposztát meg egy rakat hókiflit Lindától, és nagyon jól esett, meg most már van  túrórudink is és most örül a fejünk. Ma úgy volt, hogy megint megyünk kutyit sétáltatni, de helyette elmentünk bevásárolni, utána meg elmentünk úszni. Nem rég értünk haza, és ettünk egy nagy adag tyúkhúslevest meg krumplifőzeléket meg husit és naaaagyon finom volt, már nagyon hiányzott egy kis hazai ízvilág és most nagyon belaktam és csak fetrengek. Azt hiszem, hogy tegnapra meg mára ennyi (ugyanis ezt tegnap kezdtem el írni, érződik is benne a törés mert más időben beszélek ezért utólag is bocsi, de már lusta voltam visszamenni és átjavítgatni). Sziasztok, hiányoztok, nagy HUG és sok- sok puszi!!!